Üvegbeépítés:
A Cég által forgalmazott szerelvény és edzett üvegtermékek beépítésére az elsők közt vállalkoztunk. A jól felszerelt, kimondottan edzett üvegek beépítésére vállalkozó csapatunk. Alkalmas az összes építőiparban lehetőségszámba menő üvegbeépítési helyzet megoldására. Az üveges egy külön szakma, szinte a legrégebbi szakmák egyike. Mint minden szakmának ennék is megvannak azok a fogások, melyek nélkül nem valósul meg a beépítés, vagyis eltörik az üveg. Az üvegbeépítés szakembernek javasolt, mert hiába nagy az edzett üveg, hajlító törő szilárdsága (ötször több mint a normál üvegé), amíg a helyére nem kerül addig igen sérülékeny, nagy az üvegtörés veszélye. Ezt lehet kiküszöbölni a szakembergárdánk által nyújtott szolgáltatással az üvegbeépítéssel. Ebben az esetben az üvegek és a vasalatok helyszínre szállítása is megoldott. Igény szerint helyszíni beépítéssel, vagy beépítés nélkül, Budapesten vagy az orosházi telephelyünkön átadva.
Üvegszállító kocsi forgalmazása:
Üvegszállító kocsi gyártása, forgalmazása, kollégáink által használt és kedvelt eszköz, ami a napi munkavégzést megkönnyíti és gyorsabbá teszi. Nem utolsó sorban kevesebb emberi erőt kell az adott feladatra alkalmazni.Igény szerint, Budapesten vagy az orosházi telephelyünkön átadva.
no images were found
Műszaki tanácsadás:
Kérjen segítséget kollégáinktól, több mint tíz éves üvegipari tapasztalatunk alapján.Üvegszerkezetek beépítéséhez, alkalmazásának feltételeihez, egyedi szerelvények kialakításához hasznos információkkal és tervezési tanácsadással segítjük megrendelőinket.
Megelőzés:
Az üvegek gyári felület kezelése. Rendeléskor gondoljon rá.
Felületvédett üveg – ClearShield
30 éve a piacon. Ismerkedjen meg a ClearShield rendszerrel!
Az első és egyetlen a ClearShield üvegfelület védelmi rendszer, ami az 1981-es piaci bevezetése óta azon túlmenően, hogy a világ számos részén felhasználásra került, a következő innovációkkal büszkélkedhet:
- Tartós üvegfelület védelem “nem-tapadó”, könnyen tisztítható és alacsony karbantartási igényű tulajdonságokkal bír.
- Eljárások a foltos és elszíneződött üvegek felújítására, erős vegyszerek és súroló módszerek nélkül.
- Egyszerű és gazdaságos utógondozás/karbantartás a ClearShield védelemmel rendelkező üvegekhez.
- Komplett rendszer az üvegfelületek felújítására, védelmére és karbantartására.
- Üvegfelület kezelés, ami az egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi előírások alapján nem minősül veszélyesnek.
- Tartós üvegfelület kezelés, amit könnyen lehet felhordani akár a helyszínen, akár üzemi körülmények között.
- Megoldás tartós üvegfelület védelem kialakítására, ami kivitelezés előtt, alatt és után is elvégezhető.
- Energia megtakarítás és építészeti üvegeknél; átlagosan 50%-kal csökkenti az épületek üvegszerkezeteinek rendszeres takarítását, jelentősen csökkenti a szén-dioxid kibocsátás mértékét, a munkaerő költségeit, a felhasználásra kerülő víz és tisztítóanyagok mennyiségét.
- Természetes napfény és építészeti üvegek; fenntartja az üvegek eredeti fényáteresztő képességét, fokozza az épületben tartózkodók egészségi állapotát, jólétét és termelékenységét.
- Energia átalakítási hatékonyság és napenergia hasznosító panelek; biztosítja a hatékonyságot azzal, hogy fenntartja az eredeti fényáteresztő képességet.
- Antibakteriális, egészségügy és higiénia; az első átlátszó és újra felhordható üvegfelület védelem, ami ellenáll baktériumok, gombák és vírusok letapadásának és növekedésének.
- Közvetlen érintkezés élelmiszerekkel, ellenállás magas hőmérséklettel szemben, konyhai üvegedények, sütők; az első átlátszó és újra felhordható üvegfelület védelem, ami megfelel az Európai Uniós és Amerikai előírásoknak.
Problémamegoldás:
Vízköves a zuhanykabin? A megoldás az új nanotechnológián alapuló tisztító szivacsunk.